Karácsonynak ünnepe: 24 mese és vers adventre
(szerk. Lovász Andrea; ill. Hanga Réka, Horváth Ildi, Monszport Vivien, Zsoldos Réka)
Cerkabella, 2022, 112 oldal
Vannak az életemnek filmszerűen visszatérő mozzanatai, ismétlődő képsorok. Ilyen hogy a könyvtárban ülök és sírok – vagy éppen hangosan nevetek. A minap, amikor a Cerkabella Kiadó karácsonyi antológiájában elmerülve mindkettő megtörtént velem, már csak legyintettem az egészre: végül is e zajok is részei a könyvtár csak látszólag unalmas életének.
Gyakori dolog tehát részemről az olvasás közbeni heves érzelemnyilvánítás. Ami viszont nem gyakori, az, az, hogy egyazon könyv ilyen sokféle érzelmet, és ráadásként még nem csekély adag intellektuális izgalmat is kiváltson belőlem. És akkor még nem is beszéltünk a vizuális izgalmakról… (Na jó, most látom már, hogy az abszolút elfogulatlan ajánló, amit annyira szerettem volna megírni a Karácsonynak ünnepéről, nem fog összejönni. essék…)
De hát az a helyzet, hogy nem nagyon akadt olyan szöveg a Karácsonynak ünnepében, ami nem mozdított volna meg valamilyen irányban. És ez azért elképesztően ritka. Különösen egy olyan antológia esetében, amelynek nem egy darabját már ismertem. Vagy mert mindenki ismeri (pl. József Attila: Betlehemi királyok), vagy mert része az elmúlt évek kortárs gyerekirodalmának (pl. A satnya karácsonyfa – Babaróka; Gimesi Dóra: Mennyből az angyal – 3-5-8 perces téli mesék; Czigány Zsolt: Csoda és Kósza; Szabó T. Anna: Ünnep), vagy mert örökzöld (pl. A prikulicsok – lánykori nevén A suszter manói), vagy mert gyerekkorom ikonikus szereplőjéhez kötődik (Gombóc Artúr). Ráadásul ezek a már jól ismert szövegek most új tálalásban, új illusztrátorok által szólalnak meg. A zseniális Sajdik Ferenc helyett a szintén zseniális és szellemes Monszport Vivien rajzolja Pom Pomot, Picurt és Gombóc Artúrt, Egri Mónika helyett pedig a Kertész Erzsi regények illusztrátoraként ismert Zsoldos Réka rajzolja újra Babarókát, egy kicsit keményebb „vonalakkal”.
Ennek ellenére, vagy inkább pont az új illusztrációk és a szövegek újszerű egymás mellé rendelődése miatt a már régről ismert, szívemnek kedves versek és mesék képesek új hangon megszólalni. Ünnepi hangon.
A kötet nem köteleződik el a karácsony ünnepének egy valamely hagyománya mellett, inkább szintetizál, és mindennek az esszenciáját igyekszik megmutatni. A legjobb példa erre Mészöly Ágnes meséje, A Mikulás sapkája, amelyben a világ összes, de tényleg az összes karácsonyi lénye közösen várja (ki egy izgalmas kártyaparti közben, ki a kandalló előtt üldögélve, doromboló cicával az ölében) hogy Szenteste útjukra indulhassanak. Boszorkány Befana éppúgy, mint a Jézuska, na és persze a Mikulás, akinek egy kicsit több dolga akad a többieknél…
„Mióta bevállaltad a szereplést abban az üdítőreklámban, mindenki tőled várja a meglepetést.” – mondja neki Gyed-Maroz, a Fagyapó.
(A Mikulás sapkája, 58. oldal)
Mégis mindannyian segítségére sietnek a Mikulásnak hogy megtalálja a sapkáját, majd időben eljuttassa a gyerekekhez az ajándékokat.
Mert „persze, a szeretet a lényeg, de ajándék nélkül mégsem lehet karácsony!”
(A Mikulás sapkája, 62. oldal)
A Karácsonynak ünnepe így leginkább egy ünnepi asztalra emlékeztet: amikor dédanyáink vitrin mélyén pihenő finom rajzolatú porcelánjai megtelnek gondosan összeválogatott, és körültekintően elkészített étkekkel. Akadnak itt kacagtató, szívfacsaró, elgondolkodtató, rég szeretett, és most először ízlelt falatok, komótosabban és könnyedén emészthetőek.
4 éves kortól egészen a kisiskolás kor végéig, vagy talán még azon túl is (saját olvasói tapasztalatomból kiindulva) képes nem csupán ünnepi hangulatot teremteni, hanem a karácsony ünnepének legigazibb, már-már szakrális voltát megidézni.
